Gyorslinkek
Miért nem élünk addig, amíg élhetnénk? – Az emberi faj életkapacitása jelenleg 130-135 év. Amennyiben nem érnék a szervezetet kórképző ártalmak, az ún. “természetes öregedéssel” ennyit élhetnénk. Az egyének azonban igen nagy különbségeket mutatnak az esélyek és kockázatok tekintetében. A HáziPatika.com cikke.
Hogyan ne öregedjünk meg? Tanácsok 40-60 éveseknek – Az öregedést megállítani nem lehet, de lassítani igen – mindig más-más módszerrel, életkortól függően. Alább olvasható néhány tanács a 40-es, 50-es és 60-as korosztálynak. A HáziPatika.com cikke.
Mibe halunk bele? – Haláloki statisztika Magyarországon – Magyarország egészségügyi állapota alapján a világ országai között a középmezőnyben foglal helyet, azonban Európát tekintve egyike a legkedvezőtlenebb helyzetű országoknak. A WEBBeteg cikke.
Öregedés: Örök ifjúság?
Az Aktív 100 alapkoncepciója, hogy simán élhetünk 100 év felett is aktívan, viszonylag egészségesen, hiszen az emberi élettartam potenciálisan 120-130 év, és erre számos példa is van. Legfontosabb téma az öregedési lassítása. Nézzük most az öregedést tudományos szempontból. Iván László előadása, amely online megtekinthető, a Mindentudás Egyetemén hangzott el 2004. május 3-án. Tovább → Öregedés: Örök ifjúság?
A stresszoldás 10 egyszerű módja
A stressz sok embernek okoz problémát. Egy stresszes állás, a kaotikus magánélet, a tornyosuló számlák, a rossz szokások, mint a dohányzás vagy az ivás nind stresszel járnak. Mint ahogy a Stressz és stresszcsökkentés című cikkben már írtam róla, vannak módszerek, amellyel csökkenteni lehet a stressz tüneteit. Viszont a stresszt elkerülni úgysem tudjuk. Két dolgot tehetünk. Tovább → A stresszoldás 10 egyszerű módja
Élj egészségesebben – Növessz több agysejtet!
Aktívan befolyásolhatjuk az agysejtjeink, idegsejtjeink számát azzal, hogy hogyan élünk és mit eszünk. Bizonyos tevékenységek és ételek bizonyítottan növelik a neuronok számát, míg mások csökkentik. Szellemi frissességünket tehát nemcsak agyfitesszel vagy jógázással, de étkezéssel is növelhetjük. Tovább → Élj egészségesebben – Növessz több agysejtet!
Nincs de – médiakampány az egészségtelen életmód ellen
A Médiaunió nemrég kampányt indított pár a mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás, az alkoholizmus és a dohányzás ellen, melyek jelentősen hozzájárulnak az életünk megrövidítéséhez. A berögzült rossz szokásink miatt életünk 10-20-30 évvel rövidebb, mint amennyi valójában lehetne. Tovább → Nincs de – médiakampány az egészségtelen életmód ellen
Maradj idősen is aktív!
A torna és az étrendkiegészítők gondosan megtervezett kombinációja segíthet az idősebbeknek, hogy sokáig aktívak maradjanak. Tovább → Maradj idősen is aktív!
Csak egy perc
Az élet egy utazás
A bőr és az öregedés
Minden elhasználódik, ahogy telik az idő, a bőrünk is változik, öregszik, ráncosodik, foltosodik kiszárad, elveszíti a színét és rugalmatlan lesz. A negatív változásnak két fő oka van. Az egyik külső – ki vagyunk téve a környezet, az időjárás változásainak, a másik belső – a testünk öregszik, és ezzel a bőrünk is veszít a fiatalságából. Ha sikerül a bőr öregedésének okait feltárni, akkor talán többet tudunk meg a fiatalító technikákról, azokról a módszerekről, amikkel lassítani tudjuk az öregedést. Tovább → A bőr és az öregedés
Testmozgás és/vagy diéta?
Talán soha nem volt annyi bizonyíték, mint manapság arra, hogy soha sem késő elkezdeni mozogni. Egy új tanulmány szerint, ha az idősek egyik napról a másikra rendszeresen elkezdeni tornázni, sétálni vagy biciklizni, jelentős mértékben javíthatják fizikai állapotukat. Tovább → Testmozgás és/vagy diéta?










